lázár jános

Tízmilliós végkielégítést is kaphatnak a bürokráciacsökkentés vesztesei

Akár 10 millió forintos végkielégítést is kaphatnak azok a köztisztviselők, akik távozni kényszerülnek a megszűnő kormányzati háttérintézményektől - állítja a Népszabadság egy a birtokába került dokumentumra hivatkozva. Úgy tudják, azok is kaphatnak majd 600 ezer forintot, akiknek alapból nem járna végkielégítés, a feltétel csupán annyi, hogy hat évig el kell kerülniük az állami és az önkormányzati szektort. A megszerzett kormány-előterjesztés szerint 2017 januárjától elindíthatják a Karrier Híd-programot is, amelynek részeként a közfoglalkoztatásból kilépőket foglalkoztató vállalkozások adó- és járulékkedvezményt kaphatnak. A Miniszterelnökség nem cáfolta, hogy a dokumentum létezik, de közölték, hogy végleges döntés még nem született.

Durva csomag jött a rendkívüli Lázár-bejelentés eléréséhez

Eddig is tudtuk, hogy óriási a nyomás a magyar államigazgatáson, hogy idén minél több uniós támogatást fizessen ki, elkerülve a jelentős gazdasági növekedés-lassulást, de egy most megjelent kormányzati intézkedéscsomag módszerei alapján ez még egyértelműbb. Tucatnyi, egy-két esetben valóban durva, intézkedést hozott ugyanis a kormány, amelyek mind-mind azt szolgálják, hogy idén elérhetővé váljon a Lázár János által minap bejelentett 2048 milliárd forintnyi idei kifizetési cél. Az, hogy ez valóban sikerül-e, nagyban múlik a következő hónapokbeli intézményrendszeri koordináció szorosságán, hiszen például a kormány több tucat állami intézményt is meg akar szüntetni, amelyeknek idénre még uniós pénzt is szánt. Az biztos, hogy az állami fejlesztéspolitikai dolgozók egész évben megfeszített munkára számíthatnak, de az, hogy végül 12, vagy "csak" 4 havi bónuszt kapnak majd, nem feltétlenül rajtuk múlik.

Kiszivárgott a megszűnő állami intézmények listája

Lázár János csütörtökön jelentette be, hogy a bürokráciacsökkentés jegyében a kormány több mint hetven állami, országos háttérintézmény, költségvetési szerv átszervezését, illetve megszüntetését tervezi. Délután a vs.hu-n már ki is szivárgott a tételes lista.

Ezen a 7 ponton változik a CSOK

Február 3-án két új rendeletben, egy új lakásokról és egy használt lakásokról szólóban változtat a CSOK szabályain a kormány - derült ki Lázár János csütörtöki sajtótájékoztatóján. Az alábbi változásokra számíthatunk.

Lázár: a CSOK nem egy szociális akció

Fontos bejelentéseket tett Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a szokásos Kormányinfo tájékoztatóján a családok otthonteremtési kedvezményével kapcsolatban. Február 3-án jelennek meg a rendeletek, amiből még több részlet kiderül.

Bajban az oroszok, de a paksi hitelt megkaphatjuk

Az orosz pénzügyminiszter-helyettes hétfői kifakadása az állam által megkötendő új hitel megállapodásokra vonatkozik, nem a már aláírt szerződésekre - tudta meg a Portfolio moszkvai ügyekben jártas megbízható forrásból.

Ki mit szól az EU-támogatások felpörgetett kifizetéséhez?

Eddig nem volt példa arra, hogy egy uniós tagország a rendelkezésére álló időnél három-négy évvel hamarabb szeretné lehívni a neki járó EU-támogatásokat; ez a pénzbőség rövid távon nyilván fellendülést hoz, de közben figyelni kellene a túlárazásokra és a politikai kijáró emberekre is - többek között ezeket vetették fel pályázati szakértők azon múlt heti kormánybejelentésre, hogy 2019 elejére szeretnék kifizetni az összes EU-támogatást. A Portfolio minapi körképére később érkezett reakciókat a cégnevek szerinti abc-sorrendben mutatjuk be.

Itt a reakció Lázár rendkívüli bejelentésére

A következő éveket alapvetően befolyásoló, valóban nagy horderejű bejelentést tett múlt csütörtökön Lázár János az EU-pénzek 2019 elejére történő kifizetési céljáról - értettek egyet a Portfolio körképében részt vevő uniós pályázati szakértők. Többen meglehetősen karakteres véleményt fogalmaztak meg a következő évekbeli gazdaságélénkítés szándékáról, illetve az emiatt várható tartósan megfeszített munkáról, de többen aggályaiknak adtak hangot, hogy 2019 után mi várhat a magyar gazdaságra és a pályázókra. Több szakértő szerint a hatalmas kormányzati nyomás a pályázatok kiírására, illetve a pénzek kifizetésére a hatékonyság és a szakmaiság rovására is mehet. Az alábbiakban abc-sorrendben mutatjuk be a ma kora délutánig beérkezett szakértői válaszokat arra, hogy ki mit szól az idénre 2048 milliárd forintra rögzített uniós támogatás kifizetési célhoz, az ehhez társított egy éves államigazgatási bónuszhoz és a 3 év alatt kifizetendő összes EU-támogatáshoz.

A kormány szerdán előveszi a taxisok ügyét

A kormány szerdai ülésén megtárgyalja a taxisok ügyét - mondta Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter egy más témában tartott sajtótájékoztatón hétfőn a Parlamentben.

Újabb Orbán-Putyin találkozó lesz Paks miatt is! (2.)

A Magyar Nemzet értesülései szerint február 17-én Moszkvába utazik Orbán Viktor kormányfő, hogy mindenekelőtt a paksi beruházásról tárgyaljon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. A lap tudomása szerint a magyar fél egyre kevésbé elkötelezett a beruházás iránt, aminek viszont teljesen ellentmond az az interjú, amelyet Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője adott az ATV-nek és péntek este jelent meg.

Lázár: Orbán nem a barátom

"Kapcsolatom miniszterelnök úrral munkakapcsolat és nem baráti kapcsolat, nem a szabadidőnk közös eltöltésére szövetkeztünk" - mondta Lázár János az ATV Szabad szemmel című műsorában.

Lázár-bejelentés: nehéz lesz, de megugorható

Nem lesz könnyű, viszont nehéz lesz, de összességében megugorható - így foglalta össze álláspontját a Portfolionak Krisán László azzal a csütörtöki kormánydöntéssel kapcsolatban, hogy 2019 elejére ki szeretné fizetni a kabinet a mostani EU-ciklus összes támogatását. A KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója teljes mértékben támogatja ezt a döntést, hiszen szerinte senki nem kényszerít bennünket arra, hogy a 2014-2020-as ciklus pénzeit csak 7 évre elnyújtva lehet kifizetni. Ráadásul a felpörgetett kifizetéssel elkerülhető lenne az előző ciklus végén kialakult nagy rohanás is - tette hozzá

Rendkívüli bejelentést tett Lázár! (2.)

A kormány a mai ülésén úgy határozott, hogy idén az uniós támogatások kifizetési célját 2048 milliárd forintban határozza meg, és ha ez sikerül, az ebben a munkában részt vevő államigazgatási kollégák 12 havi célprémiumot fognak megkapni - jelentette be a mai Kormányinfó tájékoztatón Lázár János. A Miniszterelnökség vezetőjének talán ennél is nagyobb horderejű bejelentése az, hogy szavai szerint 2018 végére-2019 elejére az összes 2014-2020-as uniós pénzt ki szeretné fizetni a kormány a pályázóknak. Ez még a Portfolio által ősszel kalkulált legambiciózusabb kifizetési forgatókönyvnél is intenzívebb kifizetési pályát jelent.

Észveszejtően gyorsan el akarja költeni a kormány az EU-pénzeket

Mintegy egymillió illegális bevándoroló várható az idén Európában - mondta Lázár János a mai "kormányinfó" eseményen német tájékoztatásra hivatkozva. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint kerítés nélkül "Kölnhöz hasonló" események is beköveteztek volna, így viszont alig van az országban illegális határátlépő.

Lázár János Brüsszelben járt

Nem hoztak áttörést a miniszter megbeszélései a paksi bővítést ellenőrző EU-biztosokkal. Az Európai Bizottság továbbra is több oldalról vizsgálja a projektet - írja az Index.

Paksi levél: tételes cáfolatra készül a kormány (2.)

A Paks II projekt nem tartalmaz állami támogatást, hiszen teljes mértékben piaci alapon is megáll, miközben az Európai Bizottság álláspontja pontatlan és félreértéseket tartalmaz, így a magyar szervek tételes cáfolatra készülnek - többek között ezt hangsúlyozza az a mai miniszterelnökségi közlemény, amely az Európai Unió hivatalos lapjában ma megjelent bizottsági álláspont-összefoglalóra reagál.

Lázárék megszereznék az MVM-től a paksi atomerőművet

Létezik egy néhány oldallal hosszabb verziója is annak a Miniszterelnökségen készült belső vitaanyagnak, amelyet októberben laptársunk megszerzett, és amely egyrészt egyes közműcégek felvásárlásáról, másrészt a paksi hulladék elhelyezésére szánt pénzek rezsicsökkentésre való felhasználásáról szól - írja az Index.

Uniós biztosokkal tárgyal Brüsszelben Lázár kedden

Közleményt adott ki a Miniszterelnökség ma, miszerint jövő kedden Brüsszelbe látogat Lázár János, a tárca vezetője, ahol uniós biztosokkal és magyar diplomatákkal fog tárgyalni. Tekintettel a tárgyalópartnerek körére, jó eséllyel szóba kerül majd a paksi bővítés ügye is, amely kapcsán Brüsszel három vizsgálatot is végez jelenleg, és amely kapcsán az állami támogatás témájáról szóló bizottsági levél épp a minap került nyilvánosságra.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Omlik a kártyavár Oroszországban: apad az államkassza, dőlnek a hitelek
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.